Hirdetés

Magyar nőért bolondulnak az angolok

2010. január 7., csütörtök 07:30

Egy felmérés szerint a brit férfiak nem Angelina Jolie-t képzelik el maguk mellé, hanem egy magyar származású színésznőt, akit nemcsak levetkőztetnének, hanem feleségül is vennének.

Hirdetés

Újabb bizonyíték van rá, hogy a magyar nők a legszebbek. Rachel Weisz ugyan a Ködös Albionban látta meg a napvilágot, ám a papája révén magyar vér csörgedezik az ereiben. Ettől pedig annyira rágerjedtek a brit férfiak, hogy őt választották meg a legkelendőbb nőnek. Ez azt jelenti, hogy nemcsak lefektetnék, mint Angelina Jolie-t, vagy Megan Foxot, hanem az oltár elé is oda állnának vele. Ezen a tényen pedig maga Rachel lepődött meg a legjobban. Ő ugyanis egy ideje már azt hiszi, hogy az ellenkező nem képviselőire antiszexuálisan hat.

Anglia többsége ugyan feleségül venné a harminckilenc éves színésznőt, azonban egyelőre ő még nem mondta ki az igent. Bár boldog párkapcsolatban él a kor egyik legzseniálisabb rendezőjével, Darren Aronofsky-val, akitől született már egy fia is.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
A tavalyi év legnagyobb szakításai!
Dániel megbetegedett

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

spfan (2010. jan. 7., 15:25)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az egyik unokatesóm barátnője baromi szép és mégis az ilyen angol rusnyaságok tetszenek neki,ergó,angol pasik,van olyan magyar nő,akiért nem kell olyan sokat küzdeni!

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
12:55 Kvartett
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft