
Értékeld a hozzászólást!
2010. március 9., kedd 06:45
Jane Fonda nem akar beletörődni az idő múlásába, ezért minden eszközzel küzd ellene - megműtette magát, és fiatalkori frizuráját is újjáélesztette.
Hetvenkét éves kora ellenére még ma is úgy pezseg az élet Jane Fondában, mint karrierje kezdetén. Csak éppen már a keret nem olyan friss a szelleme körül. Viszont olyan korban élünk, ahol ez ellen lehet tenni. Így a legendás díva nemrég ismét kés alá feküdt - felvarrták a nyakán a bőrt, feltöltötték a szeme alatti ráncokat, és megigazították az állát. Valamint egy sokkal finomabb változtatást is végrehajtatott. A fodrász elé lerakta negyven esztendővel ezelőtti fotóját, és ugyanolyan hajat vágatott magának, mint akkoriban volt. Így most legalább egy húszassal zsengébbnek tűnik, bár szinte ugyanez lett volna az eredmény, ha csak frizuráját alakíttatja át. Sőt, akkor attól sem kellett volna félnie, hogy felmondja a szerződését a legnagyobb kozmetikai cég. Jane-nek ugyanis azt kellene mondania mindenhol, hogy egy ránctalanító krémtől van ennyire jó formában. 
A kétszeres Oscar-díjas színésznő néhány hónapja egy egészségügyi beavatkozáson is átesett. Az egyik térdkalácsa helyére protézist kellett beültetni, mert - ahogy ő fogalmazott - az intenzív szexuális élete és a táncmánia nem tett jót neki.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!
