Hirdetés

Meghalt a rocklegenda

2010. május 17., hétfő 16:30

Örökre elnémult a zene történelmének egyik legegyedibb és legismertebb hangja - tegnap délután elhunyt Ronnie James Dio.

Hirdetés

Szomorú nap ez a mai minden rock kedvelőnek, hiszen soha többé nem hallhatják élőben énekelni Ronnie James Diót. A hatvanhét éves zenész vasárnap délután vesztette életét egy houstoni kórházban. A Black Sabbath egykori frontemberénél tavaly nyáron diagnosztizáltak gyomorrákot, így azonnal visszavonult a rivaldafénytől, hogy a gyógyulásra koncentrálhasson. A kezelései pedig szép eredményekkel is jártak, a tumora zsugorodni kezdett, de aztán a hét elején váratlanul rosszul lett, és mentőt kellett hozzá hívni. Az állapotán pedig már nem tudtak javítani az orvosok. 



Ronnie a hatvanas évek elején kezdte a pályafutását szóló énekesként, de igazán a Deep Purple volt tagjaival alakított Rainbow frontembereként vált híressé. Élő legenda pedig akkor lett belőle, amikor Ozzy Osbourne elhagyta a Black Sabbathot, és ő léphetett a helyére. Azonban az mindegy is volt, hogy milyen néven, és kikkel körülvéve zenélt, egy valami mindig ugyanaz volt - a különleges hangja. A rajongói, a kollégái, és a szakértők egyaránt a rock egyik legkiemelkedőbb orgánumának tulajdonosaként emlegették mindig, és fogják örökre, mert az emlékét nem felejti senki, aki lelkesedik a húrnyűvésért.


Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (4)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Szima (2010. máj. 18., 06:06)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Búcsúdal Száll a a dalom hozzád Nappal. és éjszaka Benne a rajongók szomorú, halk szava. De hisz jobban voltál.... Mi történhetett? Égiek döntését Mi változtatta meg? Új csillag az égen Nem lelem sehol Ilyen rút időben Csak a szél dalol, S repíti hozzád Suhanó szárnyakon - Sosem látott zenész - A búcsúdalom... R.I.P. Dio!

Értékeld a hozzászólást!

Allonzoo (2010. máj. 18., 00:27)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
NAGYON FOG HIÁNYOZNI A BLACK SABBATH FRONTEMBERE, IGAZI SZTÁR VOLT, ROCKLEGENDA!!!! NYUGODJON BÉKÉBEN!!!!

Értékeld a hozzászólást!

Indian (2010. máj. 17., 22:08)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Pedig hogy örültünk a gyógyulásának...

Értékeld a hozzászólást!

Indian (2010. máj. 17., 21:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Valaki mindig elmegy... De ő, ha föntről visszanéz Rajongók ezreit látja, Gyászba borulva, Dalait hallgatva... Mert ez méltó hozzá, Illő emlékezés. Gyertyák, fénykép, Dübörgő rockzene, Szomorú rajongók... Elment ő, kit Mindenki elismert, Soha nem felejt. Elmentél, igen... De zenéd Itt maradt Örökre velünk. Hallgatunk téged, és Emlékezünk. Soha nem felejtünk! R.I.P. Dio!

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
12:55 Kvartett
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft