Hirdetés

Meghalt a stand-up király

2010. szeptember 6., hétfő 03:30

Sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett Robert Schimmel közel két héttel ezelőtti autóbalesetekor, hogy pénteken meghalt.

Hirdetés

Bár az orvosok nem kecsegtettek túl sok jóval, Robert Schimmel családja reménykedett benne, hogy még van esély a felépülésére. De sajnos a doktoroknak igazuk volt, és hatvanéves korában, pénteken örökre lehunyta a szemét a nagy nevettető. A stand-up comedy egyik legnagyobb előadója másfél hete szenvedett súlyos autóbalesetet, amikor lánya megpróbált elkerülni egy karambolt. A nő azonban elvesztette irányítását az autó fölött, és átzuhantak az autópálya védőkorlátján.

Schimmel a kilencvenes években vált világhírűvé, amikor több alkalommal is fellépett Howard Stern tévéműsorában. A közönség főleg azért imádta, mert nem létezett számára tabutéma, valamint rendkívül szókimondó is volt. Egyesek éppen ezért rengeteget támadták, mondván az embernek nem kéne viccet csinálnia abból, hogy rákos, vagy tizenegy éves fia halálából, ahogy Robert tette. Ennek ellenére a műfaj egyik legkiemelkedőbb alakja volt.

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Drámák az X-Faktorban
Családi tragédiák a sztárvilágban

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
16:15 La Pola
16:50 MM
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft