Hirdetés

Megvadult sztáranyukák

2010. május 10., hétfő 05:15

A nők általában anyává válásuk előtt kiélik magukat, hogy aztán odaadó mamiként nevelgessék csemetéiket. A sztárvilág sajátosságából adódóan azonban akadnak hölgyemények, akikben a vadmacska a szülés után ébred fel.

Hirdetés

Christina Aguilera legutóbbi videós alkotása, a Not Myself Tonight erotikus látványvilága miatt elég nagy visszhangot váltott ki. A klipet valószínűleg egy jó ideig nem fogják elfelejteni az emberek. Így valószínűleg akkor is játsszák majd, amikor a fia, Max Liron Bratman iskolába kerül. Az idegen környezetbe való beilleszkedést pedig nem fogja megkönnyíteni, hogy a mamit már az összes osztálytársa látta meztelenül, és nőkkel csókolózni. Az énekesnő persze erre nem gondolt, amikor nekivetkőzött, és elrukkolt élete legvadabb viselkedésével. Sőt, Christina szerint egyenesen semmi kivetnivaló nincs benne, amikor egy anyuka nyilvánosan pucérkodik. Ő ugyanis azt szeretné, ha Max úgy nőne fel, hogy tudja, egy nőnek igenis büszkén vállalnia kell a szexualitását. A ruhátlanságnak pedig minden családban természetesnek kéne lennie. Ami igaz is, csak éppen ajtókon belül, és nem a világ előtt.

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)


Xtina - vagy ahogy újabban hívják, GaGauilera - örök riválisa, Britney Spears szintén nem kap majd szobrot a mintaanyukák csarnokában. A Kevin Federline-től való válása után ugyanis olyan mélyrepülésbe kezdett, ami nem méltó sem egy nőhöz, sem egy kétgyermekes anyához. Két fia és a játékok helyett, sokkal jobb társaságnak találta Paris Hiltont és a vodkás üvegeket. A féktelen bulizás eredménye - kopasz feje mellett - gyermekei és vagyona fölötti felügyeleti jog elvesztése lett. Mivel magánemberként csődöt mondott, megpróbálta visszaszerezni pophercegnői trónját, méghozzá úgy, hogy minden klipjében utcalánynak öltözve szerepelt. A Gimme More címűben pedig még a fedetlen melleit is mutogatta. Azóta már túllépett problémáin, de még mindig csak korlátozott időben láthatja Jayden Jamest és Sean Prestont. Sőt, két-három testőr és apja jelenléte nélkül nem is lehet ágyéka gyümölcseivel, nehogy valami lelki vagy fizikai kárt tegyen bennük.

Denise Richards két lánya szintén nem úgy nő fel, hogy jó példa lenne előttük a mami. Az egykori szépségkirálynő, és B kategóriás színésznőcske ugyanis anyaként jött rá, hogy miként lehet a megélhetéshez szükséges eszközként használni a testét. Mindezt egy Playboy fotózással indította két szülés között. Majd a Charlie Sheentől való válása után elszerette Heather Locklear férjét. Ez pedig nemcsak azért elítélendő, mert a Melrose Place sztárja a legjobb barátnője volt, hanem mert nagyobbik csemetéje keresztanyja is egyben. Mindezt sikerült úgy megfejelnie, hogy a valóságshowjában, egyfolytában a melleit mutogatta, akár még a gyerkőcök előtt is. Holott a műsor koncepciója az volt, hogy miként birkózik meg a kihívásokkal egy egyedülálló anya. A pénzért való vetkőzés azonban nem tűnik nagyon jó megoldásnak.

Kate Moss a korábbi hölgyekkel ellentétben az egész karrierjét arra építette fel, hogy nincs rajta ruha - vagy csak kevés. Amivel nincs is nagy baj, hiszen így lett a modellszakma legendás alakja. Viszont valamiről még ismertebb a brit hölgyemény, amit jól kifejez gúnyneve, a Kokain Kate. Ugyanis nemcsak ikon a divatberkekben, hanem a legnagyobb drogfogyasztó is. Ez már korántsem olyan teljesítmény, ami lányát büszkeséggel töltené el. Ahogy Lila Grace arra az időszakra sem emlékszik valószínűleg mosollyal az arcán, amikor Pete Doherty-t apának kellett szólítania. A hűségről pedig azt a leckét kapta, hogy, ha egy férfi hajlandó szemet hunyni a múltad fölött - jelen esetben Jamie Hince -, akkor feküdj össze egyszerre egy fél zenekarral.

Végül a megvadult anyukák legtragikusabbikáról, Anna Nicole Smithről is meg kell emlékeznünk. A megboldogult szőkeség tizenhét esztendősen adott életet fiának, így hamar meg kellett tanulnia, milyen a kemény valóság. Ami nem igazán tetszett neki, és új életmód után nézett, és hamar rá is talált - hála Hugh Hefnernek. A Nyuszin magazin oldalain azonnal a világ egyik legkedveltebb modellje lett, ami egészen addig tartott, míg el nem vetette magát a haldokló milliárdos aggastyánnal, J. Howard Marshallal. A férfi halála után pedig a dílerek kedvenc ügyfelévé avanzsált - fiával karöltve. A drogmámorban Daniel ideje nagy részét börtönökben töltötte, míg az anyja, férfi ismerősei ágyában. Anne Nicole lánya születése után sem vett vissza a tempóból, annak ellenére se, hogy első szülöttje túladagolta magát, és a karjaiban halt meg. Mindez azonban megbosszulta magát, és a kebelcsodát is elvitte függősége, még azelőtt, hogy megtudhatta volna, ki második gyermeke biológiai apja.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Mi lesz most Stohl Andrással?
Ezt üzeni Choli bácsi Claudiának

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Zsóka82 (2010. máj. 10., 11:41)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
No comment ...ezek idióták!!!

Értékeld a hozzászólást!

evare (2010. máj. 10., 10:51)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerencsétlen. Nevetségessé teszi magát.

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft