2010. október 6., szerda 04:30
Superman barátnőjeként, valamint a Lilaakác köz kissé infantilis Susanjaként egy világ imádta, és imádja jelenleg is Teri Hatchert. A két szerep között viszont csak nevettek rajta, ám ő mégsem adta fel.
Aki háromnál több Teri Hatcher által játszott karaktert is meg tud nevezni, az vagy fanatikusan imádja a színésznőt, vagy rendszeres nézője a C-kategóriás filmeket sugárzó csatornáknak. A Lilaakác köz trónjára ugyanis a mélyből kellett felkapaszkodnia, ahová Superman karjaiból esett. De a kitartásának gyümölcsöző eredménye lett.
De kezdjük az elején, amikor névtelen senkiként lépett a Szerelem hajó fedélzetére, ahol a producerek felfigyeltek rá, és állandó mellékszereplő lett több sorozatban is. De ezek közül egyedül a répából atombombát építő MacGyver kalandjait érdemes egyedül szóra méltatni. Nemcsak azért, mert Teri karaktere volt egyedül képes komoly kihívások elé állítani a százezermester ügynököt a nyavalygásával, hanem mert ez volt a dobbantója a nagyvászonra. Méghozzá rögtön két - akkoriban - nagyágyú, Sylvester Stallone, illetve Kurt Russell mellé a Tango és Cash című akcióklasszikusba. Azonban sokáig nem sikerült megragadnia az élvonalban, így mehetett vissza a sokadrangú tévés produkciókhoz.
Egészen addig, míg egy szép nap az ABC stúdióban felnézett az égre, és meg nem látott valamit. Az égi tünemény pedig nem egy színes tollú madár volt, vagy egy rikítóra festett fapados légitársaság repülője, hanem maga az Acél Ember, Superman. A Kriptonról világunkba szakadt főhős kissé gyermetegre és romantikusra vett kisképernyős kalandjaival pedig végre megkapta a régóta vágyott hírnevet. Ám amikor már a Földön minden ember Lois Lane-ként ismerte, a pizsamás-köpenyes szuperhős sztorija kezdett elfáradni. Ezért kénytelen volt az akkor harminckét éves Hatcher új dimenzióba helyezni a karrierjét. Ennek első lépéseként elvállata Alec Baldwin oldalán A pillangó tánca című remekmű főszerepét, ami egyvalamiért maradt meg a köztudatban., illetve két dolog miatt. Először is Teri anyaszült meztelenre vetkőzött több jelenetben - amire igencsak ifjú kora óta nem volt példa. Ebből következik a másik emlékkép, mégpedig az, hogy akkoriban nem éppen volt csúcsformában, és ezt bizony szóvá is tették a testét vizslató kritikusok. Viszont a Broccoli-családot meggyőzte a meztelensége, hogy alkalmas lesz James Bond dögös, és nem kicsit könnyűvérű szeretőjének szerepére. A holnap markában című kémeposzban előadott erős tízperce azonban inkább volt karrierje hattyúdala, mintsem főnixmadárként való feltámadása.
Így újabb hét szűk esztendő következett a Los Angeles-i hegyek árnyékában, aminek egyetlen pozitív pontja a lánya születése volt. A háziasszonyságot azonban nyomban a sarokba dobta, amikor lehetőséget kapott rá, hogy egyedülálló anyaként szerzett tapasztalatait a tévében is bemutassa, egy kis mesei színezettel. Így lett Teri Hatcherből a Született feleségek Susan Mayere, majd Susan Delfinója - hopp egy spoiler. A szerep pedig élete legsikeresebb időszakát hozta el, amit Golden Globe, Emmy és Screen Actors Guide díjak öveznek. Illetve a világ egyik legkövérebb csekkje, amit tévés produkcióért bárki is zsebre tett. Mindehhez pedig már csak plusz bónusz, hogy pályafutása során másodszor lett belőle szexszimbólum. Bár így dögös negyvenesként sokkal vonzóbb és szerethetőbb, mint huszonéves nyafkaként, Clark Kentet ölelgetve.
A Született feleségeket elcsípheted hétfőtől péntekig 19.00 a STORYTV 4 műsorán!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
