Hirdetés

Nem akar több gyereket a sztármami

2011. július 12., kedd 13:30

Annyira megviselte legutóbbi terhessége a focista-feleséget, hogy kijelentette: több gyereket nem hajlandó kihordani.

Hirdetés

Még alig hogy világra érkezett a kicsi Harper Seven Beckham, de a házaspár máris döntött a család további jövőjéről. Bár a sztárnak aránylag könnyű szülése volt (az előző gyerekekhez hasonlóan a baba most is császárral született), Victoria kijelentette, hogy így teljes a család, és soha többé nem akarja átélni a terhességgel járó kényelmetlenségeket. A sztármami elfelejthette azt, hogy ha nyolc hónapos terhesen hord magassarkú cipőt, valószínűleg amiatt fáj a háta, és nem a baba nyomja a gerincét - ám Victoria szava szent: ha rajta múlik, nem lesz több Beckham-bébi.

Az egész család behódolt az újdonsült anyatigrisnek: a focista David igazi papucsférjként szó nélkül aláment felesége akaratának, Victoria anyja pedig már ki is repült Los Angelesbe, hogy segítsen lányának a családot rendben tartani. Úgy tűnik, az ex-fűszerlány pillanatokon belül visszatérhet majd kedvenc, tűsarkús időtöltéseihez, hiszen a kis Harpert nélküle is szépen felneveli majd a Beckham-családnak nevezett gépezet; ha Davidnek sikerül megzaboláznia aranygolyócskáit, akkor pedig egész biztosan szent lesz a luxusbéke.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Katalin hercegnő fellázadt
Új őrület: Farmerama

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

alisha71 (2011. júl. 12., 21:22)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
felhomályosítanám a cikkírót,hogy 4 császár után hiába is akarna gyereket,nem szülhet többet. ez nem kívánságműsor. van akinek már 4.-et sem engednek. neki szerencséje volt. sok boldogságot a picihez!!!

Értékeld a hozzászólást!

gina888 (2011. júl. 12., 14:46)
Hozzászólás értékelése: 6 Értékelés átlaga: 4.33
Ez egy igazi irigy cikk!:)

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
18:30 Tények
16:45 Úszó-Eb
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft