Hirdetés

Nézd meg Lady GaGa eddig titkolt húgát!

2010. március 20., szombat 09:00

Eddig nem nagyon reklámozta fiatal testvérét Lady GaGa, de legújabb klipjébe belecsempészte a még csak tizenhét éves hasonmását.

Hirdetés

A világnak talán elég egy darab maszkot viselő, bájait mutogató, hajában kólás dobozt viselő díva is, de már úton van a következő. Lady GaGa ugyanis sztárt akar faragni a húgából is. Már be is íratta Natalit egy énektanárhoz, és folyton magával viszi a stúdióba és a forgatásaira. Sőt, legutóbbi, Beyoncéval közös klipjébe bele is csempészte a testvérkéjét: Nat az egyik börtöntölteléket alakítja a Telephone kisfilmjében A lányt nem nehéz felsimerni, ugyanis teljesen úgy néz ki, mint a Lady néhány évvel ezelőtt. A cél viszont az, hogy olyan legyen, amilyen GaGa most.
A Germanotta szülők azonban nem örülnek ennek, ők inkább azt szeretnék, ha kisebbik lányuk elvégezné rendesen  a gimnáziumot, nem úgy mint Stefani. Valamint azért sem tapsikolnak, hogy Natali már most, tizenhét évesen tetoválást akar, és utánozni szeretné nővére hajviseletét.



A már Baby GaGaként emlegetett lány a suliszünetben meg is kezdi énekesnővé válását, amikor a nagy előd háttér vokalistája lesz az észak-amerikai turné több állomásán. Ettől jobb nyári munka pedig aligha létezik. Bár arra azért nem ártana figyelnie valakinek, hogy ne essen Jamie Lynn Spears és Ali Lohan hibájába. Ők ugyanis kicsit túl komolyan vették nővéreik utánzását fiatal koruk ellenére.


Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
 
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Dorinalove (2010. márc. 22., 20:17)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
mind1 mert mind a ketten bányarémek! :-D

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Sztárlexikon
Cikkek róla
Tévéműsor
17:20 Eva Luna
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
  • A Bankár
  • Frei Tamás
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 2 974 Ft
  • Eredeti ár: 3 499 Ft
  • 15% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft