Hirdetés

Az Oscart nem érdekli Farrah halála

2010. március 9., kedd 16:00

Kimaradt a vasárnapi Oscar-gála megemlékező filmjéből Farrah Fawcett és Bea Arthur, pedig mindketten óriási filmes legendának számítanak.

Hirdetés

Évről-évre megemlékeznek a kollégák az elmúlt évben elhunyt filmesekről egy rövid montázzsal az Oscar-gálán. Idén viszont két nagy név is kimaradt a megható képsorokból. A nagyobbik hiányzó Farrah Fawcett, aki ugyan Charlie egyik angyalaként vált világhírűvé, de szerepelt több mozifilmben is, például a Dr. T és a nők-ben, az Ágyúgolyófutam-ban. Az Elszabadult indulatok címűért pedig Golden Globe-ra jelölték. Emellett csaknem negyven évig volt az Akadémia tagja, vagyis minden alakalommal szavazott a jelöltekre. A Farrahvál egy napon elhunyt Michael Jackson viszont része volt a megemlékező videónak, pedig csak két felejthető filmje, és a halála után bemutatott koncert dokuja volt. Ergo, filmtörténelmi szempontból nem sok ok volt a jelenlétére.



Bea Arthur szintén nem kapott egy másodpercet sem, pedig az Öreglányok című sorozattal évtizedeken keresztül a legnagyobb tévésztárok egyike volt. Sőt, volt néhány mozija is, de már szériával is létjogosultságot szerzett volna a szereplésre.



Az Oscar sajtósa elismerte a hibájukat, de szerinte természetes, hogy minden évben kimaradnak nagy nevek a megemlékezésből. Mivel nincs elég idő a rengeteg elvesztett filmes bemutatására. Ahogy a köszönőbeszédek is egyre rövidebbek, hogy több perc jusson az erőltetett poénoknak, amik a díjátadók szájából hangzanak el. Pedig sokkal a fontosabb és meghittebb pillanatokra kéne inkább a hangsúlyt fektetni.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Megfiatalodott a díva
Erotikus fotón pózol a magyar énekesnő

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Moncsika01 (2010. márc. 10., 09:23)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Valószínű nem így vonulnak a történelembe hogy mutatták-e a képüket pár másodpercig a puccparádén vagy sem! Ha már életükben történelmet írnak, úgyis vannak akik emlékeznek rájuk! Michael Jackson se úgy híres, hogy: a pasi akit mutattak a rövidfilmbe.. És ha nem mutatták volna, akkor sincs elfeledve!

Értékeld a hozzászólást!

holdsugár (2010. márc. 9., 16:46)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez van.

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
17:20 Eva Luna
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
  • A Bankár
  • Frei Tamás
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 2 974 Ft
  • Eredeti ár: 3 499 Ft
  • 15% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft