Hirdetés

Rajongók rongálják Jacko sírját

2010. július 14., szerda 07:30

Egyesek érdekesen gyászolják Michael Jacksont, mivel teleírogatják a kriptája falát, ami nem éppen tiszteletteljes cselekedett, még a szép szavak ellenére sem.

Hirdetés

Két és fél héttel ezelőtt volt Michael Jackson halálnak első évfordulója, így rengeteg rajongót engedtek be a sztár sírjához, hogy leróhassák tiszteletüket. Néhányan viszont úgy mentek megemlékezni, hogy otthon nem kaptak róla felvilágosítást, hogy ennek mi a módja. Ugyanis a temető karbantartói több tucat, többnyire alkohol filctollal írt üzenetet találtak Jacko kriptájának falán. Ez pedig rongálásnak minősül, még akkor is, ha nem ezzel a céllal születtek a gyengeelméjű fanok feliratai. A Jackson hiányát feldolgozni képtelen imádók ugyanis hiába akartak csak írásban is üzenni kedvencüknek, elcsúnyították a síremléket.

A temető igazgatója, és a Jackson-klán is fel van háborodva, hogy egyesek nem gondolkoznak. Az indulataik pedig teljesen érthetőek, mivel szóban is elmondhatták volna érzéseiket Michael sírjánál, ha már beengedték őket, vagy egy papírra írva odatehették volna a virágok mellé. De ehelyett, ők inkább a jó öreg közterület rongálási módszer mellett maradtak.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Claudia már kamerák előtt nevetgélt
Pataky Attila nagyon kiakadt!

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

monkababy (2010. júl. 14., 09:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
gondolom többet nem enged oda senkit a család... de azért ez sajnos várható volt...

Értékeld a hozzászólást!

Hanett27 (2010. júl. 14., 08:40)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Tipikus emberi vonás. Mindent,és mindenkit gyalázni,mocskolni,tönkretenni,rombolni,és még sorolhatnám a végtelenségig. Amikor azt mondják valakire,hogy te állat,nem is tudják,milyen hatalmas sértés ez egy állatnak. Mert ők soha nem tesznek olyasmit,mint egy "ember".

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
19:15 Fókusz
19:35 Aktív
19:30 Híradó
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft