Hirdetés

Rihanna szereti, ha verik?

2012. január 4., szerda 09:46

Lassan három év telt el a hírhedt Grammy díjkiosztó óta, amikor Chris Brown megverte Rihanna-t és emiatt majdnem börtönbe került. Sokáig nem is beszéltek egymással, most azonban úgy tűnik, ismét randizgatnak.

Hirdetés

2009-ben, amikor a sztár elismerte bűnösségét, a bíróság arra kötelezte Brownt, hogy 45 méteren belül nem közelítheti meg Rihannát, de ha közös fellépésük van, a távolság csökkenhet közöttük 10 méterre. Az utóbbi időben azonban úgy tűnik, ennél sokkal közelebb kerültek egymáshoz.
"Elég gyakran találkoznak, persze csak barátokként. Ugyanakkor rengeteg időt töltenek együtt, bizalmasan bezárkóznak, és élvezik egymás fizikai közelségét? árulta el egy közös ismerősük, aki azt is elmesélte, hogy mindketten nagyon készülnek a februári 54. Grammy díjátadóra, amelyen mindkét előadót többszörösen jelölték. Amerikai lapértesülések szerint az énekesnőnek nincsen semmi kifogása Chris Brown jelenléte ellen, sőt valami nagy meglepetésre készülnek. Mindezt az is bizonyítja, hogy a két sztár meglehetősen bizalmas üzeneteket küld egymásnak nyíltan a Twitteren. Chris a minap azt írta: "Jobban szeretlek, mint hinnéd!" Az, hogy kire gondol pontosan nem volt egyértelmű, de Rihanna ezt írta válaszul: "Mindig is szeretni foglak". Úgy tűnik, már nem emlékszik kék-zöld foltjaira és feldagadt ajkára!

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)



Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

ADRIENN86 (2012. jan. 3., 15:51)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 5
hát no comment....

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
18:30 Tények
16:45 Úszó-Eb
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft