Hirdetés

Smink nélkül csúnyácska a modell

2010. március 26., péntek 13:30

Nagy szerencséje van Tyra Banksnek, hogy ő a műsorvezetője a Topmodell leszek! című műsornak, és nem egy versenyző benne, mert kevés esélye lenne nyerni, ha meglátnák kifestetlenül.

Hirdetés

Ha valaki modellkedésre adja a fejét, az első lecke, amit megtanítanak neki, hogy mindig mosolyogjon, még a szemével is. Tyra Banks viszont úgy tűnik, tizenhét év távlatából már nem emlékszik erre a szabályra. A napokban ugyanis olyan arccal lépett utcára, amivel vallatni lehetne. Persze ehhez kellett a smink teljes hiánya is. Pedig TyTy már régen nem az a hölgy, aki már az ágyból is gyönyörűen pattan ki. Emellett, ha valaki azért kap fizetést, hogy mindig szép legyen, akkor figyeljen oda magára még akkor is, ha már sok mindent letett az asztalra. Hiszen egy forma-1-es pilóta sem ér sokat, ha nem vezet.



A harminchat éves műsorvezetővé avanzsált modellt valószínűleg a legkevésbé sem érdeklik majd a kritikák, amit a festék mentessége miatt kap. Pár évvel ezelőtti meghízásakor ugyanis annyit gúnyolódtak rajta, hogy megedződött, és már nem lehet megsérteni. Pedig egy rosszmájú megjegyzés akár építő jellegű is lehet néha.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
BB Évi rettenetesen meghízott a pszichiátrián
Leállt a szíve Klapka Györgynek

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Sztárlexikon
Cikkek róla
Tévéműsor
18:30 Tények
16:45 Úszó-Eb
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft