2010. július 6., kedd 05:00
A híres urak soha nem voltak restek a sztár mivoltukat hölgyek bugyijának lehúzására használni, aminek jó néhány alkalommal bömbölő következménye lett kilenc hónappal később.
Az egész világot megdöbbentette Cristiano Ronaldo, amikor a hétvégén bejelentette, hogy apa lett, egy tavalyi futókalandja után. Azonban hiába úttörő a focipályán bemutatott cselek terén, a kényszer apaságban bizony nagy elődei vannak.
Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

A rocksztár életmód egyik legnagyobb vonzereje, hogy a hölgyek általában képtelenek ellenállni a hangszereket szorongató pasiknak. A nagy számok törvénye alapján pedig elkerülhetetlen, hogy egy-két szerelemgyerek összejön néhanapján. A legismertebb idekapcsolódó történet Steven Tyleré. Az
Aerosmith nagyszájú frontembere még a hetvenes években vetett szemet - több kollégájához hasonlóan - Bebe Buellre. Illetve nemcsak a figyelmével ajándékozta meg, hanem néhány kóbor éjszakával is. A végeredményről azonban csak kilenc esztendővel később értesült Steven, amikor először találkozott a modell kislányával, Livvel. A kettejük közti hasonlóságot szerencsére örömmel fogadta az énekes, így máig mintaszerű apja-lánya kapcsolatban élnek.

Ettől a szép sztoritól csak éppen egy picivel csavarosabb Robin Gibb és negyedik csemetéjének esete. A
Bee Gees énekese ugyanis a hazában lakó házvezetőnőjével keveredett intim közelségbe, aminek egy baba lett a gyümölcse. Mindezt úgy, hogy Gibb második neje is ott élt, és tudott mindenről. Dwinát azonban nem nagyon zavarta a félrelépés, mivel a nyíltházasság híve volt, így mindenki annyit kalandozhatott, amennyit csak akart.

Gavin Rossdale már korántsem úszta meg ilyen könnyen első gyermeke létének kitudódását, pedig még csak meg sem csalta feleségét,
Gwen Stefanit. Sőt, maga az énekes sem tudott róla, hogy apa, ugyanis gyerekkori barátja, Pearl Lowe előtte is tizenöt évig titkolta, hogy egyetlen közös estéjük után bizony úgy maradt. Ami viszont kicsit abszurddá teszi a történetet, hogy a mama Gavint kérte fel keresztapának. Gwennek ez érthetően kicsit sok volt, így máig nem hajlandó találkozni mostohagyermekével, az azóta aktmodellé cseperedő Daisy-vel.

Persze nemcsak rockerként, de színészként sem nagyon bonyolult feladat a gyengébbik nem meghódítása.
Mel Gibsonnak sem tartott sokáig, hogy találjon maga mellé egy barátnőt, amikor huszonkilenc év után ráunt nejére. Oksana Grigorieva pedig nemcsak szerelmével, hanem egy kislánnyal is megajándékozta az Oscar-díjas filmest. De nem az orosz énekesnő volt az első szerető Mel életében, aki kapott a balhés génekből. Réges-régen, amikor Gibson még csak a tévéből ismerte Hollywoodot, egy ausztrál narancsföldről hazatérvén, felszedett egy stoppost. Azonban már akkor is nagy szívtipró volt, így nem kért pénzt a fuvarért, csak némi természetbeli juttatást. Hogy ez mekkora hiba volt, arra csaknem három évtizeddel később jött rá, amikor jelentkezett nála a lánya, aki jogosan kérte az elmaradt gyerektartást.

Hasonló indokból jelentkezett a Ledger famíliánál egy nő, alig két hónappal Heath tragikus halálát követően. A középkorú hölgy azt állította, hogy anno a tizenhét éves Heath ejtette teherbe, így most neki és lányának jár egy jókora rész az ikonikus színész örökségéből. Amit persze nem kaptak meg, mert a sztorijuk több sebből vérzett. Bár a gyerek tagadhatatlanul hasonlít az egykori Jokerre.
Eddie Murphy-nek azonban sehogy sem sikerült megúsznia, hogy keresete egy részét Melanie B számlájára utalja. A Spice Girl ugyanis nemcsak azt tudta bizonyítani, hogy viszonya volt a komikussal, de a DNS-vizsgálat is igazolta az apaságát. Így - bár máig nem tekinti lányának Angel Irist - kénytelen volt jogilag minden felelősséget vállalni. Viszont találkozni nem hajlandó legifjabb csemetéjével, amíg az nagykorú nem lesz, mert akkor már nem kell felügyelnie rájuk az énekesnőnek. Ugyanis Eddie szerint Mel csapdába csalta, és direkt lett terhes, hogy elszedje a pénzét. Mert a világ legsikeresebb popformációjának tagja ugye rászorul egy kis plusz bevételre.
Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onStohl András balesetéről beszéltCelebek, akik bevállalnák Benkő aktjait