Hirdetés

Szörnyen néz ki Beyoncé

2010. április 26., hétfő 15:30

Beyoncénak sikerült megtalálnia azt a fürdőruhát, ami színével és szabásával tökéletesen kiemeli testének összes problémás pontját, valamint a súlyfeleslegét.

Hirdetés

A jól megérdemelt szabadságát tölti a Beyoncé-Jay-Z páros Hawaiion, és a helyiek szerint átlag családként viselkednek, és kerülik a feltűnést. Bár az énekesnő szombatra kiválasztott fürdőruháját aligha lehet észrevétlennek nevezni, mert valószínűleg még a kémműholdak is lefotózták a furcsa jelenséget. A tengerparti ruhadarab ugyanis amennyire színes, legalább annyira rosszul is áll a Knowles-família büszkeségén. A szabása annyira elrontott, hogy egy kövér gnómnak tűnik benne Bey. Pedig normál esetben csak egy kerekded formákkal rendelkező csinos nő. De ez a fürdőruha az összes testi hibáját kiemelte, sőt, még olyanokat is okozott, amik nincsenek. 



Tehát nem csoda, hogy a mostohafia nyakig elásta a homokba, mert így senkinek nem kellett bámulnia a divatipar több ezer dolláros selejtjét. Vagyis a nyolcéves titkolt Carter-trónörökösnek már most jó az ízlése, pedig elég kevés időt tölt a papával, Jay-jel. Valamint Beyoncé is eléggé megbarátkozott vele, annak ellenére, hogy folyamatosan miatta kell letagadni a létezését. A fiú pont a rapperrel közös kapcsolatuk kezdetén született, Jay előző barátnőjétől, és ezt nehezen viselte az énekesnő. A jó viszonyukba azonban biztos belepiszkított, amikor a díva kimászott a homokból, és a gyerek sikítva szaladt el, azzal a kiáltással, hogy szörny. 



Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Terryt életveszélyesen megfenyegették!
Leállították Choli bácsit?

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (7)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

jázmin65 (2010. jún. 1., 14:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Hát egy másik oldalon nem hasonlit ehez a képhez szerintem nagyon szép nő.

Értékeld a hozzászólást!

larghi (2010. máj. 4., 20:00)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
kedves dizöz!Először is tudod ez 1 fórum.rosszat is lehet írni meg jót is.nem beszéltem beyoncéval de van rajta súlyfelesleg!!és ez sztem nem sértés h ezt leírtam.én sem vagyok tökéletes meg senki.amugy meg ha britneyről raknak fel ilyen képeket egyből fikázza mindenki!amugy nézd meg youtubon van vele egy interjú amiben kijelenti h ő gyönyörű..hát bocs de az 1 dolog h vki szép de h azt hiszi h nála szebb nincs..smink meg retus nélkül ő is csak egy átlagos nő!na kösz h leírhattam a véleményemet!de aki akar fikázzon ha jobb dolga nincsen..ja dizöz velem beszéltél és ismersz h írogatsz rólam????ennyi!!!

Értékeld a hozzászólást!

dizöz (2010. ápr. 29., 14:41)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
És ha a fürdőruha előnytelen? Ki a szart érdekel?? Így érzi jól magát, ennyi. Nagyon jó alakja van amúgy neki, szerintem épp az a ronda ha valakinek nincs csípője meg feneke. Legalább ő elfogadja úgy magát ahogy van, az miért baj? Mindenkinek ezt kéne tenni, nem a másikat fikázni és azzal törődni, hogy Beyoncé azt hiszi, hogy tökéletes az alakja, mellesleg úgy gondolom kicsit merész azt kijelenteni, hogy "Ő azt hiszi"!!! Nem hinném, hogy ismeri itt bárki is, vagy beszéltetek vele és ezt elmondta? Egész egyszerüen jól érzi magát és fel mer húzni olyat ami neki tetszik. Akik ennyit foglalkoznak másokkal azok inkább nézzenek magukba. Köszönöm

Értékeld a hozzászólást!

Mazsolamorzsa (2010. ápr. 27., 13:18)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem néz ki szörnyen, csak hát ő is egy ember. Nem lehet rajta állandóan fél kiló vakolat és csini-bini ruha....

Értékeld a hozzászólást!

andesz22 (2010. ápr. 27., 07:32)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Valóban duci, de nem ez a lényeg, hanem, hogy jól érezte magát.

Értékeld a hozzászólást!

larghi (2010. ápr. 26., 22:23)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem is néha szánalmas ahogyan az emberekről írnak ezen az oldalon de most abban igaza van a cikk írójának h ez a fürdőruha tényleg előnytelen..beyoncenak szép az arca de a teste nem tökéletes és ő sajnos azt hiszi..akinek ilyen alakja van az ne ugy öltözködjön mint egy 45kilos csaj..

Értékeld a hozzászólást!

dizöz (2010. ápr. 26., 15:57)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szánalmas, hogy ilyen cikket kell, írni... Ha nő írta, akk biztos csak egy irigy liba (hogy szépen fejezzem ki magam), aki csak szeretne így kinézni, ha meg férfi, akk nem tudja mi az, ha vki nőies....

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
18:30 Tények
16:45 Úszó-Eb
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft