Hirdetés

Tökéletes sztárszeretők

2010. július 12., hétfő 07:15

Az ismert hölgyeknek nagy szerencséjük van, mivel a férfitársadalom legjobb példányai veszik őket körül. Így pedig nem nehéz mindig szemrevaló párra lelniük.

Hirdetés

Bár ugyan mindenkinek a belső a fontos, azért mégiscsak jobban örülünk neki, ha az imádni való személyiséget egy gyönyörű emberben találjuk meg. Ez alól a híres hölgyemének sem kivételek, és általában mindig sikerül egy-egy szemrevaló pasit fogniuk maguknak.

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)



Persze nehéz is lenne, ha szerelem nem szép urak képében találna rájuk, hiszen velük vannak körbevéve. A sztárvilágban még mindig kevesebben a csúnya ember, vagyis a munka során elkerülhetetlen a természet csodáinak találkozása. A dolgozóban született románcok legismertebbje mindenképpen az Angelina Jolie-Brad Pitt párosé. A színészek a Mr. és Mrs. Smith forgatásán láttak meg egymásban a tökéletes szülőtársat, a folytatás pedig már történelem. Ugyanilyen körülmények közt talált rá élete - eddigi - legnagyobb szerelmére egy másik Bradley is, méghozzá Cooper. Némileg meg is lepve ezzel a közvéleményt, mivel Jennifer Aniston helyett Renée Zellwegert választotta maga mellé. Így az egykori Jóbarát már másodjára járt pórul egy Braddel. Penélope Cruz ugyancsak egy filmkészítés közben - ahogy általában mindig - esett bele Javier Bardembe, aki nemsokára már a férje is lesz.



A másik legtöbb szerelmet szövő foglalatosság a sztárvilágban nem más, mint a fotózás, amin ugye nem meglepő módon általában van egy csini modellfiú. Ők pedig nemcsak pózolnak a jóval híresebb hölgyemények mellett, hanem meg is hódítják őket. A sok-sok példa közül talán Jesus Luz húzta a legnagyobbat, hiszen magát a Pop Nagyasszonyát, Madonnát sikerült az ujja köré csavarnia. De a Minogue-nővérek is hasonló módon pasiztak be. Kylie-t Andrés Velencoso, míg Danniit Kris Smith nyűgözte le annyira, hogy azóta el sem engedik az énekesnők ifjú lovagjaikat maguk mellől. Ellenben Halle Berry-vel, aki nemrég kiadta gyermeke apja, Gabriel Aubry útját. De azért ez az ügy még nem lefutott, hiszen a francia modell bárki életében nagy űrt hagyna maga mögött.



Néha viszont egyszerű, hétköznapi módon is lehet találni egy makulátlan külsejű Adoniszt. Például kedvenc hobbijuk végzése közben. Jessica Biel snowboardozás közben nyűgözte le Justin Timberlake-t, olyannyira, hogy lassan ő lesz a tejfölösszájú playboy leghosszabb kapcsolata. Orlando Bloomot egy buddhista hitgyűlésen fogta meg jobban Mirande Kerr látványa, mint a hallott tanok. Bar Refaeli kedvenc bandája, a U2 egyik bulijáról tért haza a kiváló koncertélmény mellett, Leonardo DiCaprióval. Scarlett Johansson pedig egyik haverja születésnapján ajándékozta meg magát, az Alanis Morissette-tel való szakítását ünneplő Ryan Reynoldsszal.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Italozása miatt hagyta el Claudia Gesztesit?
Stohl András furcsa öltözékben

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (7)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

frásznéni (2010. aug. 17., 13:18)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem is a nők rosszabbak mint a férfiak.Először is a nők szülik a férfiakat és ha egy nő a kezdetektől fogva tisztaságra és ápoltságra tanítja a fiát akkor az előbb-utóbb az életformájává válik.Ahogy körülnézek hiába hiszi azt egy nő,hogy ápolt mert műkarmai vannak meg szolizik ha egyszer a csipőnadrág szélére lóg a hája és kilátszik a tangája.A másik a viselkedés....a férfiak egy részének azért nincs önkritikája mert sok nő bármit elnéz csak azért,hogy legyen mellette valaki nincs tartásuk és szégyennek érzik ha egyedül élnek egy darabig nincs önbizalmuk,hogy lehetne jobb is az életük.Elnézik,hogy megcsalják,megalázzák aztán mondván a gyerekek miatt együtt maradnak és a gyerekük is abban nő fel,hogy látja a nő nem ugrálhat és halgass a neve aztán majd felnőve ők is ugyanezt fogják gondolni és hasonlóan fognak viselkedni a lányok nyelnek a fiúk meg kihasználják amit lehet.Egy sörszagú zokni-szandálos pasi se lenne ha nem kellenének valakinek...és igen sok az igénytelen nő is a lenőtt hajfestékes haj,a lepattogzott körmök a túl szűk rucikba való bepréselés és bizony a hónaljszag és a gombás sárga lábkörmök sem ritkák.

Értékeld a hozzászólást!

szonci (2010. júl. 14., 15:47)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Berni78! Nem fogunk ezen összeveszni, de én jobban inkább férfi párti vagyok mint nő. Elég sok igénytelen (lekopott körömlakk, lenőtt haj) vagy éppen mű cica baba (szilikon és társai) típusú nő él itt Mo-on - sajna még itt a munkahelyemen is van mindkét fajtából - akik egész nap sírnak hogy miért nincs pasi az életükbe. Hát tudod ha férfi lennék lehet hogy hasonló véleménnyel lennék nőtársaimról mint Te a férfiakról. Az is lehet hogy a nőkről alkotott elkeserítő véleményem személyes tapasztalat és csak tényleg én futok össze ezekkel a típusú nőkkel. Persze tisztelet a kivételnek. Klónoztassuk Kucserát!

Értékeld a hozzászólást!

Berni78 (2010. júl. 14., 00:17)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Jaj, nagyon örülök, Csajok, hogy egyetértünk! :) Alapítsunk klubbot! :) Royal, nagyon szépen kifejtetted, úgy van, ahogy írod. Szonci, a Kucsera szimpatikus, helyes, de nekem a Madaras Norbi például nem jön be, biztos sokaknak tetszik, nem akarom leszólni, de nekem nem tetszik. Viszont azt azért elismerheted, hogy nem sok Kucsera szintű, vagy hozzá hasonló pasival találkoztál életedben Mo-on :) De a legnagyobb baj tényleg az igénytelenség, az alantas "stílus" és az antiszociális személyiségzavar, ami a legtöbb férfira jellemző Mo-on.

Értékeld a hozzászólást!

kiscicuskamicuska (2010. júl. 12., 23:22)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Na meg a híres nőknek a pénztárcája is tele van általában...

Értékeld a hozzászólást!

Royal (2010. júl. 12., 13:04)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egyet kell hogy ertsek Bernivel, a magyar ferfiak tobbsege apolatlan, buta es meg arrogans is. Gonodlkodas nelkul beprobalkokznak olyan gyonyoru noknel, akik egyertelmuen nem az o kategoriajuk es semmi biztatast nem kapnak reszukrol, ellenben meg ok vannak megsertve amikor lepattintjak oket. Es nem ertik, hogy "ha mos mieeeer? Milyen bekepzelt csaj..." pedig nem bekepzelt, csak van viszonyitasi alapja es tudja mennyit er!

Értékeld a hozzászólást!

szonci (2010. júl. 12., 13:04)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Juj Berni! Ezzel nagyon sok magyar férfi lelkébe tiportál, nem volt szép dolog. A környezetemből is tudnék ajánlani Neked, de hiába nem ismered őket. De mondjuk Kucsera Gábor vagy Madaras Norbi neve és teste biztos ismerős és nem arról hogy csúnyák. Ja és a férjem is jól néz ki, nekem biztos.

Értékeld a hozzászólást!

Berni78 (2010. júl. 12., 10:52)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem csak a híres nők szeretik a gyönyörű férfiakat. Ez minden igényes, normális nő alapvető igénye. A probléma csak az, hogy csúnyák a magyar férfiak. Nagyon ritka a helyes, vonzó intelligens férfi Mo-on.

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
18:30 Tények
16:45 Úszó-Eb
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft