Hirdetés

Újabb sztárbébi címlapon!

2008. július 16., szerda 16:00

Újszülött kislányával pózol az OK! magazin címlapján Jessica Alba. A színésznő nemcsak a picit mutatta meg, hanem elárult néhány titkot is a szüléséről, és a terhessége alatt felszedett kilók lefaragásának módjáról.

Hirdetés

Bár a legtöbb nőnek az első gyerek világra hozása nagy megrázkódtatás, Jessica Alba másképpen élte meg június 7-én. Mint elárulta, nyugodtan és lelkileg teljesen felkészülten érkezett a szülőszobába, ahol egyetlen hang nélkül adott életet kislányának, Honor Marie Warrennek.

"Nem sikítoztam" - mesélte az OK! Magazinnak a színésznő, melynek címlapján először mutatta be a nagyközönségnek kislányát. A színésznő férje, Cash Warren csak csodálni tudta felesége erejét és helytállását a szülés alatt. Az egész eseményt úgy jellemezte, hogy: "Bámulatos volt."

A színésznő természetesen áradozott gyermekéről, ahogy minden anya teszi: "Álmodik, mosolyog, gügyög, és hasonlókat művel. De még nem látott eleget a világból, hogy megértsen bármit is. Úgy érzem, még kapcsolatban áll egy másik világgal. Nem tudom jobban elmagyarázni. Ez egy csoda!"

A Randiguru sztárja elárulta azt is, hogy természetes úton adott életet kislányának: "A szülés olyan volt, mint egy meditáció. Jógalégzést végeztem. Nagyon koncentráltam."

A csinos anyuka nem titkolja, már el is kezdte alakjának "renoválását". A módszert is elárulta: "Elkezdtem edzeni a múlt csütörtökön, de csak húsz percet. Kardió gyakorlatokat csináltam, de csak nagyon lassan. Egészségesebben táplálkozom, mert edzés után sült csirkét és krumplipürét enni eléggé értelmetlen lenne!"

Egy kisbaba születésénél nem csak a rokonok, hanem a barátok ismerősök is azt találgatják, hogy kire is hasonlít az a gyerek. A büszke apa, Cash szerint a bébi olyan mint ő csak lányban: tőle örökölte az orrát, szemöldökét.

"Meg a homlokát és grüberlijeit is - tette hozzá Alba. - De a száját olyan mint az enyém volt baba koromban. És a füle is." Mire Cash csak bólintott: Honor Marie leginkább kettejük keveréke.

Újabb sztárbébi címlapon!

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Nocika86 (2008. júl. 16., 16:58)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Igazad van, csodalatosan szep nö, termeszetes szepseg:) na es a baba, gyönyörüseges. sok boldogsagot es örömet kivanok nekik

Értékeld a hozzászólást!

Nóri76 (2008. júl. 16., 16:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Annyira szép ez a nő, még női szemmel is! És a baba is gyönyörű! Tisztelem, amiért a természetes szülést választotta! De a fogyókúrát még korainak tartom! Kár, hogy a sztármamák versenyt csinálnak abból, ki tudja hamarabb visszaszerezni a régi alakját, mintha ez annyira fontos lenne! Első a baba egészsége!

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
20:00 Fókusz
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft