2011. július 11., hétfő 12:15
Goldie Hawn immáron négyszeres nagymama, miután lánya, Kate Hudson vasárnap megszülte második kisfiát.
Új múzsát kapott a Muse frontembere, Matt Bellamy tegnap, ugyanis Kate Hudson életet adott első közös gyermeküknek. A kisfiú teljesen egészséges, nevet azonban még ő sem kapott, akárcsak a vele egy napon született Beckham-lány. Amennyiben a szülők szeretnének a kereszteléskor megemlékezni őseikre, akkor elég nehéz helyzetben lesznek. Anyai ágról magyar, amerikai és olasz, míg az apjától ír és angol vért örökölt a kicsi.
A gyerkőc világra jötte után, a sztárpár készülhet a lakodalmukra, ami még idén esedékes lesz, a pletykák szerint. Legalábbis nem illene hozzájuk, ha túl sokáig várnának. Az első randijukra hat hónappal már eljegyezték egymást, bő egy évre pedig a közös csemetéjük is megérkezett. Csak nehogy Kate megint egyedül maradjon a gyereknevelésben, mint amikor első férje, Chris Robinson - akitől nagyobbik fia született - elhagyta. Bár, ha Matt annyival jobb férj lesz Christől, mint amennyivel jobb zenét csinál, akkor Huson élete végéig meg van oldva a párkérdés.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
