Hirdetés

Újra kórházban a magyar sztár

2011. március 3., csütörtök 14:30

Gábor Zsa Zsához kedden sajnos ismételten mentőt kellett, hogy hívjon a férje, mert megszűnt a véráramlás az eddig egészséges bal lábában.

Hirdetés

Tovább kínozza a sors Gábor Zsa Zsát - a héten újból kórházba került, immáron sokadik alkalommal az elmúlt hét hónap alatt. A mentőket férje, Frédéric von Anhalt herceg riasztotta, miután a díva arról panaszkodott, hogy nem érzi a bal lábá, az orvosok pedig megállapították, hogy megszűnt a véráram benne, és egy csúnya fertőzés is kialakult rajta. Azt egyelőre nem tudni, hogy sikerült-e helyreállítani a vérkeringést, de jelenleg még a kórházban tartják. 



Az előjelek pedig nem a legfényesebbek. A kilencvennégy esztendős Zsa Zsa jobb lábát januárban kellett térd alatt amputálni, miután hasonló tüneteket mutatott, mint most a bal. Javítani sajnos akkor nem tudtak az állapotán, így egyedül az operáció maradt hátra. Remélhetőleg a mostani helyzetben nem ez az egyedüli opció marad számára.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Ne kezdj ki bombanővel, mert megjárod!
Itt az új játék, a ZooMumba!

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (5)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Brrumika (2011. márc. 3., 20:40)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
94 évesen is szép nő

Értékeld a hozzászólást!

Hanett27 (2011. márc. 3., 19:49)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Gábor Zsazsa mióta magyar sztár?? Az pedig miért hir,hogy megint kórházba szállitották,hisz 94 éves? Az lenne a hir,ha futóversenyt nyerne. (moderálva)

Értékeld a hozzászólást!

Mancuru (2011. márc. 3., 18:23)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Nem akarom szegényt bántani,de a sok plasztiki "hadművelet" nagyon látszik az arcán. Nagyon bizarr a feje.

Értékeld a hozzászólást!

katkamano52 (2011. márc. 3., 16:00)
Hozzászólás értékelése: 8 Értékelés átlaga: 4.25
Szerintem ez NEM MAGYAR SZTÁR!!!!!!!Amerikai sztár, csak magyarországon született!!!

Értékeld a hozzászólást!

muterkaa (2011. márc. 3., 14:41)
Hozzászólás értékelése: 3 Értékelés átlaga: 4.67
Én sajnálom hogy egy jó élet után ilyen kemény ,szenvedésekkel teli hosszu szenvedés várja a halál előtt. Érdekes a sors, ez a nő is dusgazdag volt ,,ugy váltogatta a pasijait mint más a fehérnemüjét és most ez az ellentét hogy ennyire sokat szenved.

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
20:00 Fókusz
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft